Egy lélek, ki repülni vágyott,
az Úrtól szárnyakat kért,
hogy lásson távoli tájat,
szárnyaljon mint a szél.
Megkapta, a csúcsra indult,
legmagasabb hegyen leszállt,
csodálta a felhőt, tájat,
kitárult neki a világ.
Tova siklott dombok közé,
vadvirágos rétekre,
folyó partján megpihenni,
faágak közt éjjelre.
Reggel égbe emelkedve,
látott egy kis házat,
kerítéssel bekerítve,
egy nagy birkanyájat.
Itt van az a nagy sas,
Johnny, hozd a puskát,
veszélyben van, ha lecsap,
oda lesz a jószág.
A gazda nem tévesztett,
pont telibe találta,
nem tartotta meg többé,
fájó átlőtt szárnya.
Lezuhant, és kimúlt,
testét kutyának adták,
lelke tért az Úr elé,
hol mosollyal fogadták.
Kell-e még szárny, mondd meg kérlek,
van nálam pár tartalék,
dehogy kérem szólt a lélek,
már inkább itt maradnék.