A távolság is hívta őt
Körülötte büszke fenyők
köszöntek rá, és
zöldjükkel csillogtak az égre--
látta, amint a hegy tetején
forogva csillan a nap fénye.
Lelkét, szívét kitárta
az érzett végtelen felé,
akkor érezte, hogy a
völgy virágok illatát
teríti lába elé--
homlokára tolta
berbécs kucsmáját,
tudta, itt az otthona--
hazatalált!
Székely föld,
székely fiat nevel!
Eszét követte fürge keze:
álmai valóra váltak,
családot őrző asszonya
jövőt vállalt vele, hazának
érezte ezt a földet itt.
Mindenért megküzdöttek,
és egymás szívét ölelték,
fogták egymás kezit,
de szabadok voltak az
őrző hegyek között.
Éltek, és minden nap
tettek valamit a holnapért...
Amikor a nyár télbe öltözött,
akkorra már a Székely Isten
lelke is hozzájuk költözött.
2018 .Január, 27.
