Nekrológ Kóbor Jánosra emlékezve

...És jött egy jel, egy Égi jel,
megértetted, indulni kell.
Széllé váltál, menny felé zúgsz,
Tejút sztyeppén vezet az út.

Trojkád űzöd a friss havon,
Gyöngyhajú lány, ki átkarol.
Ezüst hajad fénylőn lobog,
könnyet ejt`nek a csillagok.

Hívtak, vártak bandatagok,
velük énekled a dalod.
Vonzerejük elragadott,
s égben alakíttok nagyot.

Sűrű az éj, támad a tél,
kis szobámban halvány a fény.
Petróleumlámpa virraszt,
bánatunkra nem ad vigaszt.

Régi csibészek siratnak,
rajongódnak megmaradnak.
S bár már tudják, nincs üzenet,
a dal örök, mi született.