Szénagyűjtők
/3.kép.:Julien Dupré
munka szeretete....régen/
Nézem a festményt,
nézem a képet,
Sorakoznak elém
ifjúkori emlékek.
Visszahívnak a Hanság
ölelő karjára,
Hol a munka várt
s a vidék csodavilága.
Hol friss szénát adott a rét,
A szellő igaz történetet mesélt.
Hirtelen jött a felhő
s dörrent az ég,
Boglyák sorakoztak sorba,
Homlok verítékét ontotta a munka.
Nézem a festményt,
s hallom a madár dalát,
Látom a magasröptű pacsirtát,
Zengi az élet diadalát,
hogy élni öröm, élni szép,
Liliom nyílik a zsombék tetején.
Fogoly család röppent,
meg ne találd fészkét!
Ó Hanság, hányszor jártam
úttalan útjaidon,
Hányszor törte a villanyele kezem,
s a munka verítéke csorgott arcomon.
Édesapám hangját hallom:
„- A munka nemesít kislányom!”
Drága Édesapám, hányszor jutsz eszembe,
A Hanságot, s munkát nem feledve.
A csodát sem, amit adott,
Itt hordom a szívemben.
2016.01.29.Mosonmagyaróvár
