Most minden az elmúlásra hangol,
a lelkemben száz halál barangol.
Szép halottaim a túlvilágon,
arcotok látni ma úgy kívánom!

Sodor az idő, megyek felétek
múltamat őrző kedves cselédek.
Apró mécsesek lángja világol –
látom a célt, mint hajnali vándor.

Hideg sírlakók rögök rejtekén –
ti már tudjátok, mit csak sejtek én:
befogad a föld, vagy tán mostoha,
s csak az élő remél, mert ostoba?

Halottak napja – e nap tiétek:
halott én vagyok, mostan ti éltek.
Gyertyát gyújtottam, hogyha szöknétek –
fogadjatok be társnak közétek.

Korhadt koporsók szikár rabjai,
ugye a halált be kell vallani?
Úgy igazul meg az élet bennünk,
s akár könny nélkül lehet temetnünk…

 2017.11.01.  Csorba Tibor