Magányos lett szívem,
nélküled dobban.
Úgy szeret az téged,
jaj, mindenkitől jobban.

Fénytelen reggelek,
unott nappalok.
Nélküled mindenhol
hontalan maradok.

Hisz te vagy én váram,
gyémántos palotám.
Rózsakertben nyíló
tűzpiros rózsaszál.

Szerelmes énekem
tenéked dalolom.
Mondd, hogy még szeretsz,
te rabod maradok.

Lelkedben szállok,
szívedben repülök
De el tőled ne adjon
se Angyal se Ördög.

Én sem adlak ennek,
s nem adlak annak én.
Mert te vagy szívemnek
egy kerek egy egész.

Hisz kerek e földön
párod nem találom.
Bejártam éretted
eme nagy világot.

De most kettévált,
meghasadt a szívem.
Nem látom sugarát
két szemed fényének.

Kínoz szenvedély,
vágy égeti testem.
Haldoklom utánad,
betemet az este.

Álmot küld, éjfátylát,
De virrasztok hajnalig.
Tenélküled Rózsám
a szemem se csukódik.

Jöjj hozzám, szerelmem,
siess utadon.
Mielőtt életem
végleg itt nem hagyom.

S ha meglátlak szememmel,
ezer évig élek.
Hisz véreddel együtt
Pezseg majd a vérem.

S ha meglátlak szememmel,
akkor leszek boldog.
Ajkamon érezhetem
Tűzforró csókod.

Két karod átölel,
magába zár, ringat.
Szívem szíveddel
Egy ritmusra dobban.

De ma még az est
oly távolba nyúlik.
A bánat lelkemet
keresztre feszíti.

Elfordulok jobbra,
de nem kél még a Nap.
Fordulok balomra,
de ott is vak marad.

Fáj a kín, széttép,
egyre csak gyengülök.
Haldokló szívemért
fohászt zendülök.

S abban az órában
kivirul a hajnal.
Mosolyt csal arcomra
a reggeli nap, haj.

Lágyan lengeti
szép szőke sugarát,
teljesíti lelkem
rég várt óhaját.

Mert itt vagyok már,
s te itt vagy már énnékem.
Egybeér a kéz,
Egybe a szerelem.

Ketten vagyunk itthon,
hol zöldet fut a tavasz.
Az én mindenhatómhoz
nem írok több panaszt.

Megírom javát, hogy
áldom, amíg élek,
hogy ilyen hű szerelmet
szerelmem szívébe ejtett.

S áldom, amíg élek,
hisz de jó is élni.
Szívből szeretni,
s boldognak lenni.

Hajdúsámson, 2025. március 29.

TM