Már sok tenger morajlott sziklás partjain, és számtalan szél fésülte meg a fák lombjait, mióta először elindultam tőled. Utam során városok zúgó szívverését hallgattam, és pusztaságok néma csendjében vesztettem el önmagam, miközben lelkem egy távoli csillag fényét kereste. Ez a csillag Te voltál, egy állandó pont az éjszaka tengerén, egy hívó szó, mely még a legzajosabb viharon is áttört. Minden lépésem egyre közelebb vitt a láthatatlan lényedhez, ahogy egy folyó is mindig a tenger felé igyekszik, még ha ezernyi kanyart is tesz, mielőtt beleömlik a végtelenbe.
   A szívem, mint egy vándormadár, mely hosszú és fáradságos repülés után talál rá fészkére, most hozzád tér meg. Szárnyai fáradtak, de belül ujjong, mert tudja, hogy megérkezett a béke kikötőjébe. Minden dobbanása egy elmondatlan történet, egy elrejtett emlék, melyek most végre helyükre kerülnek. Itt, a Te fényedben, a Te nyugalmadban, végre felenged a hosszú úton összegyűlt összes feszültség, mint ahogy a tavaszi hó olvad el a nap sugaraitól.
   A szívem hozzád hazatalál, mint az örök visszatérés ígérete, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyetlen, édes pillanattá olvad össze.

TM