A cica az ablakban ült. Benti cica volt, soha nem ment ki a biztonságot jelentő lakásból. Itt élte a mindennapjait. Reggel a „szolgája” megetette, friss vizet öntött a tálkába, csacsogott neki valamit a munkahelyéről, de ő csak ásított egy nagyot, jelezvén, nem érdekli ez az unalmas téma. Végre az ember becsukta maga mögött a bejárati ajtót, csend lett a lakásban. Kényelmesen végigjárta a szobákat, a nappalit, étkezőt, a konyhapulton kicsit megpihent. Ásított újra, amikor különös dologra lett figyelmes. A konyhaablak bukó állásban maradt. Kintről behallatszott a madarak csicsergése, a kutyák ugatása, a szomszédban élő kandúr nyávogása. Felállt, odament az ablaknyíláshoz, feszülten kezdett figyelni, füleivel követte a kintről bejövő hangokat. Érdekesnek, újnak, kipróbálásra csábítónak észlelte. A kinti világ szinte hívta. Testét könnyedén átpréselte a résen, lába kint volt az ablakpárkányon. Leugrott, szemét kicsit bántotta az erős napfény, ezért hunyorogva indult el felfedező útjára. Megszaglászta a magasra nőtt füvet, szóval ezt szokta kapni, amikor fáj a pocija. Ismerős volt az illata. Tépett belőle, jóízűen elrágcsált egy szálat. A nap átmelegítette bundáját, lustán indult tovább az udvaron. Bogarak siettek kitérni mancsa alól, legyek szálltak rá, farkával hessegette őket, kicsit bosszúsan. A fához érve egy furcsa kis házikót fedezett fel. Rögtön felmászott a fára, belelesni, mi lehet benne. Üres volt, de a látvány megérte így is, innen ellátott a közeli erdő fáira. Tovább kell mennie, érezte, nincs megállás. Futva tette meg az utat az erdőig, odaérve izgatottan figyelte a neszeket, hangokat, az élet lüktetését. A szabadság érzése kerítette hatalmába, biztonságérzetét kikapcsolta a kalandvágy, az ismeretlen felfedezése.
   Rálépett az ösvényre, vissza sem nézett a ház felé.

TM