Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Szösszenetek az ÉLETBŐL /Humor pályázat/

szeda2
szeda2 képe

Az élet, sok érdekes történetet ír. A legemlékezetesebb számunkra, ami velünk történik meg. Így jártam én is...

Még fiatal házasok voltunk, amikor  a családi kertünkben építettünk egy kis szoba-konyhás nyaralófélét.  Nyári időszakban, nagy melegben készült az alap.  A hatalmas diófa árnyéka félig takarta az alapot. A munka hevében, rakosgattuk a nevelt kislányommal a betont, aki akkor kb. kettőfél éves lehetett.  A  párom,  hordta a kész betont. Odaállt elénk  hűsölni, s közben megállt beszélgetni. A kislányom a kis kezével rakosgatta a betont, meglapogatta, és ez nagyon tetszett neki. Amint ott álldogált, rárepült egy méhecske a mellkasára. Én lent álltam a gödörben, ő fent a szélén. Ahogy meglátta, azzal a mozdulattal lecsapta megáról, egyenesen rám,  az arcomba. Természetesen azonnal a szemem alatt megcsípett.  Nagyon vicces volt a történet, főleg neki. Nagyon jól mulatott rajta. Először nagyon megijedtem, és persze fájt, majd én is csak próbáltam vidáman felfogni,  de amint dagadni kezdett az arcom, már nem volt annyira vidám a kedvem. Hála Istennek, nem lett komolyabb bajom, nem vagyok allergiás a méhcsípésre, de a komikus helyzetet nem kívánom vissza.

A másik viccesnek tűnő történetnek szintén én voltam a szenvedő alanya. Amikor már megszületett a pici lányom, már ő is volt vagy 5 éves, kint laktunk akkor már a vidéki házunkban.
Egyik hétvégi estén, játszottunk a gyerekekkel. Nagyon szerettek birkózni  apával, én akkor már ágyban voltam, az esti fürdés utáni időszakban volt. Néztem őket,  nevetgéltem én is rajtuk amint bohóckodtak. Előzőleg valamit mondtam a páromnak, amit talán nem kellett volna, és igyekeztem ezt
jóvá tenni valahogyan. Amint ott az ágyban feküdtem, épp azon elmélkedtem, hogy miért jár előbb a szám mint ahogy végig gondolom amit akarok mondani, és azon imádkoztam, hogy a jó Isten tegyen závárt az én számra, hogy ne tudjak olyat mondani, amit utána megbánok. Sajnos akkoriban még elég hamar kimondtam amit gondoltam, pedig nem állt soha szándékomban megbántani senkit, csak ami tény volt, az kijött.  Nem voltam magamhoz sem kíméletes, haragudtam amiért nem vagyok elég bölcs a szóláshoz.. A gyerekek hoztak be almát, hogy még lefekvés előtt egyenek. A párom kérdezte, kérek e almát, de abban a pillanatban már dobta is…pont a számba… A továbbiakban már nem kértem segítséget ahhoz, hogy ne beszéljek. Olyan szépen eltalálta a számat, hogy egy darabig alig tudtam megszólalni. Az én pici lányom jött vigasztalni, megpuszilt, hogy ne fájjon.
Elég szépen bedagadt, és persze, ez is vidám perceket okozott mindenkinek. Kivéve nekem, de mivel ez egy „reflexpróba” volt, amit elnéztem, hát próbáltam nevetni rajta… Azóta meggondolom mit kérek, ne hogy ilyen hirtelen teljesüljön…

A következő , és egyben az utolsó a sok poénos eset  közül, a nevelt lányomhoz kötődő történet. Amikor már elmúlt 18 éves, úgy gondolta, ő már felnőtt, és az akkori udvarlójával elköltözött albérletbe. Egy 10 emeletes bérházban, a hatodik emeleten vettek ki szobát. Több bérlő lakott ott, az övéké az erkélyes szoba lett.
Az egyik alkalommal telefonon hívtak, hogy menjek sürgősen, mert eltűnt a kulcs, vigyem a pótkulcsot, mivel nem tudnak kijönni a lakásból. Senki nincs otthon, és majd talán csak éjszaka mennek haza, a srácnak meg mennie kellett volna dolgozni. Hát, nem nagyon örültem, mert ők bent a városban laktak, mi akkor már vidéken. Beültem az autóba, és igyekeztem sietni, hogy kiszabadítsam őket. Amikor odaértem, láttam, hogy ott „lógnak” az erkélyen, és mutogatnak lefelé. Nem értettem semmit, siettem fel az emeletre, mi történt lássam. Bejutottam a lakásba, ahol nagy nevetgélések közepette, - a srác kínjában nevetett- elmesélték mi történt.
A nevelt lányom nem akarta, hogy a fiú elmenjen dolgozni, így kidobta a ruháit az erkélyen, és hogy a fiú ne tudjon utána menni, hogy összeszedje, ezért a konyhaablakon a kulcsot is kidobta! Szerencsére, volt az első emeletnél egy széles perem, és oda hullottak a ruhák, ahonnan is sikeresen összeszedte a srác az első emeleti szomszédok segítségével.
Ami nem kis derültséget és döbbenetet váltott ki az emberekből.  Én már akkor sok hasonló sztorit éltem át a lányommal, így nagyon nem tudtam rajta nevetni, de mivel elég rugalmas igyekszem lenni, hát ezt is túléltük. Számtalan ehhez hasonló sztori volt a röpke fél év alatt, azóta sincs vége, de talán ez volt a legszalonképesebb.

2014.02.17.

Rovatok: 
Humor