Halovány sugárral kel fel a nap,
Szőlőtőkék ködpárában úsznak.
Sűrű pára lepte el a tájat,
Köszön a szőlő a hajnali sugárnak.
Napsugár a hegyoldalt színesre festette,
Rásimul a pára a szőlőlevélre.
Fürdik a napsugárban a szőlő fürtje,
Sárga-barna leveleket a dér megcsípte.
S mintha a hegyoldal egyre mozdulna,
Ellepi a szőlőst a szüretelők hada.
Telik a hordó az édes szőlőlével.
Zeng a hegyoldal szüretelők énekével.
Ó, te napsugár, te föld, mit adtál nekünk.
Lesz kenyerünk s jó borunk, vígabb énekünk.
Tele a puttony, telik a hordó,
Van itt bőven szőlő, fehér és bordó.
Gyűlik a must, jó a fok száma,
Borára gondol, örül a gazdája.
Lesz itt szüret után finom lakoma,
Pedig szűk esztendőt hozott a borok királynéja.
Nehéz munka után perdül a tánc,
Száll a víg ének a hegy oldalán.
Ó, milyen szép ez az ünnep, örül az ember,
Köszöni Istennek, hogy szőlője termett.
Vörösen izzik a nap elmenőben, s eltűnik a fénye,
Mintha köszönne a szüretelőknek, jó a kedve.
Elcsendesül a tájék, köd száll a tájra,
Hordókban a termés, örül a gazdája.
Mosonmagyaróvár, 2014. szeptember 30.