Ma elkezdem leközölni több részben kisregényem. Fogadjátok szeretettel.

1.

Egy acéllemez ládán állva mélyen a motorházba hajolt, ronggyal a kezében a felhajtott motorháztető alá bújva törölgetett valamit. Csavarhúzójával matatva igazított még egy – két alkatrészt motorházban, a villáskulcs készletből elővette az egyik kulcsot. A csavaranyára illesztve szorosra húzta,  majd végezve lehajtotta a motorháztetőt, lelépett a ládáról. Gondosan áttörölgettett mindent, még a keze nyomát, és azt a pár maszatfoltot is eltüntette.  A ládát, a platóra hátra vitte, és feltette a sarokba, elment kezet mosni. Visszaérkezve megigazította sofőr sapkáját,  mielőtt fellépett a lépcsőre, a vezetőfülke előtt, lábait a földhöz trappolta, leverte a sarat. A magával hozott odakészített lábtörlőn gondosan letörölte mindkét cipőtalpát. A lépcsőről visszahajolva lenyúlt a lábtörlőért, lerázta azt, és betette az ülés alá. Elhelyezkedett a volánnál, kisvártatva felberregett a motor. A jó öreg „benzines Csepel” csillogva, villogva, nekilódult, kigurult a telephely kapuján.
-  Ő a Jóska,  te nem ismered még.
 -  Se barátja, se asszonya, se kutyája, csak a Bella, ez az agyonkényeztetett teherautó;  szólt valaki a hátam mögött a vállamra téve a kezét.  
-  Ez a mindene.  
Csodálkozó arccal néztem vissza, ki az ki megszólított?. 
- Nem barátkozik senkivel, magának való, komor ember, de az egyik legjobb sofőrünk! Folytatta mellém lépve.
A telephely vezetője volt ki utánam jött, hogy mint új munkatársat eligazítson, és átadja munkaeszközömet, a "járgányomat". 
- Értem főnök, válaszoltam.
- A te autód már diesel lesz.
- Gyere, megmutatom, hol találod.
A telephely végébe kísért.
- Ez lesz az.
- Na sok sikert. Kezet nyújtott, és elment vissza az irodába.
 Beültem, elhelyezkedtem a fülkében, leraktam a vállra akasztható táskámat. Felbőgött a motor, meglódult velem a teherautó a porta felé.
Kellemes borzongató ringatással, duruzsolással, körül vesz az a világ a vezetőfülkében, mely minden autónak az a sajátos hangulata, belső világa, mit csak az tudhat, aki ott ül, és kinéz a szélvédő üveg ablakán. A volánt markolva, olykor rácsodálkozik a világra, érezve azt sajátos meleg leheletet, mit a motor áraszt illatozva. Valóban, ahány gép, ez annyi féle, mint ahogy az emberek is különböző lelkületűek. Az útkereszteződéshez érve fékezek, megállok. A lámpát nézem magam előtt. A motor egyenletesen jár, oldalt nézek, a tükörbe pillantok. Zöldre vált. Felberreg a motor mély búgó hangon. Lassan egyenletesen elindulok. Átérve a kereszteződésen,  meglódul újra a gép, tompul, szűnik a rázkódás, érzem egyenletesen, simán gurulnak a kerekek. Kezdem megszokni az új autót.
Na szóval, társak lettünk most már. Mintha csak mondaná :
- Isten  hozott a fedélzeten idegen.
Így telik el az első munkanapom, az új munkahelyemen.