Reggel megcsörrent a telefonom, fél nyolc lehetett, a főnök volt.
- Feri, na, végre! Már nem tudtuk elképzelni mi történhetett magával? Most beszéltem az imént Imre bácsival, elmondott mindent. Figyeljen! A mai napot megkapod rendkívüli pihenőnapként, a viszontagságos utadért, vált át zavarában a közvetlenebb hangnemre a tegeződésre. Ha felkeltél, csak a papírmunkát gyere be elintézni jó? - fejezi be visszaigazoló igenemet várva, hogy nyugtázza.
– Igen, értettem főnök. Köszönöm szépen, -  jelentkezni fogok.

Még heverek egy kis ideig, a plafont nézve, gondolkodom. Felkelek, kimegyek a fürdőszobába. Leveszem a köntösömet, a fogasra akasztom, félmeztelenre vetkőzöm, rendbe szedem magamat. Lemosakodom, hidegvízbe mártom a szivacsomat, bedörzsölöm a mellkasomat. Érzem, ahogy a hidegvíz hatására visszatér belém az erő. Megborotválkozom. Még a tükörben nézem magamat, megint Jóska jut eszembe. Döntöttem, hozzá megyek be előbb. Kilenc óra múlt pár perccel, amikor belépek hozzá a kórterembe. Megállok az ágynál, vele szemben. Alszik, de most már az oldalán fekszik, egyenletesen lélegzik. Nézem egy darabig. Kimegyek, a nővért keresem.
– Sajnálom uram, én nem adhatok felvilágosítást önnek. A kezelő orvosát tessék kérdezni. Kije önnek a beteg? - kérdezi hirtelen.
– A munkatársam, -  adom meg a választ.
– Dél felé lesz a doktor úr, aki műtötte is.
- Az  állapotáról, tudna-e valamit mondani? -  kérdezem újra.
- Nem sokat változott, talán annyit, néhány percet már szokott ébren lenni. Pár falatot már enni is szokott.  Sajnos nem tudok többet mondani, -  nem kommunikál.
Elkomorodom, valami szorítani kezdi a torkomat, ahogy Jóskát nézem.
– Sajnálom, higgye el, - fűzi még hozzá két csillogó szemét lesütve.
Elköszönök. A céghez közeledve haladok a járdán, kábán, lesújtva. Az irodában elintézem a papírmunkákat. Marika a titkárnő gondosan jegyzetel egy irattömbbe. Mielőtt kijönnék az irodából, már köszönni készülök, amikor a főnök még szól hozzám.
– Feri, szólt Dani bácsi, -  készen van az autód.
Megdöbbenek! Mintha villám sújtott volna le rám. A főnök is meglepődik a reagálásomon. Másra számított. 
- Szeretnék kérni valamit, ha lehetséges. Érdeklődve néznek rám mindketten. - Ha lehetne, még Jóskáról nem tudunk valami biztosat. Addig. Hosszasan gondolkozva fejezem be a mondatot. Addig had maradjon, minden, így ahogy van. Ne tessenek haragudni rám ezért. Jóskának tartozom ennyivel, - fűzöm hozzá halkan. Marika ahogy rám néz, találkozik a tekintetünk egy pillanatra. Különös fényben, kristályosan csillan meg a szeme. Az arcán végig gördül egy kövér könnycsepp.
- Most voltam bent nála a kórházban, mielőtt bejöttem - nézek magam elé befejezve. A főnök szó nélkül bólint, elköszönök.
– Holnap reggel a szokott időben jövök, - majd fordulok az ajtó felé, indulok.
- Rendben, - válaszol a főnök. Nem tudja elrejteni azt az aprócska kis mosolyt a szája szegletében, amikor mondja.
– Akkor, keresünk valami testhez állót, Bellácska kisasszonynak.
Megkönnyebbülve lépek ki az irodából. Mielőtt haza indulnék, hátra megyek a telephelyre, megnézni Bellát.     Reggel jelentkezem az irodában. A szokásod szertartás, menetlevél, egyéb dokumentumok, eligazítás. Kigördülök a portán, elindulok a rakományt felvenni. Dél körül végzem vele. Beállok a telephelyre, még megebédelek. Ebéd után újra az irodában intézem a teendőimet.  Indulok az új fuvart teljesíteni. A telephely felé lépkedem, amikor találkozom Marikával. Kedvesen rám mosolyog, ahogy köszön. Az igazi meglepetés akkor ér, amikor az autómhoz, "Bellához" érek.  Messziről fehérlik valami a motorháztetőn! Odaérkezve látom, egy szál fehér szegfű.  Rossz érzés fog el. Megfordulok, szaladok az iroda felé, utolérem Marikát pont, mielőtt belépne az ajtón.
 – Úristen, mi történt Marika? Mi van Jóskával? Vele történt valami? - kérdezem kapkodva levegő után!  Egy örökkévalóságnak tűnt az a töredék pillanat, még a válasza elhangzott. Fel sem tűnt Marika derűsen mosolygott, és a hangja is nyugodt maradt.
- Igen történt Feri, jobban van. Most voltam bent nála, - válaszolta. Elmondani nem tudom azt az érzést, ahogy az a nyomasztó feszültség szűnni kezdett bennem.
 - És, mennyivel jobban? -  kérdezem újra izgatottan.
– Sokkal, de sokkal jobban! - mondja ki azt a csodálatos megváltó, rövid mondatot. Állok, és nem tudok megszólalni.
- Feri, a  főnök délutánra rövid fuvart ad, mert Jóska nagyon várja magát,
- fejezi be derűsen mosolyogva ismét!
Az a mámoros érzés vakmerővé tesz. Nem tudom megállni. Odalépek, magamhoz ölelem Marikát, kimondom azt a két szót, amire még lehetőségem marad, mielőtt feltör belőlem a mindent elsöprő katartikus érzés, ami csak ennyit hagyott szólnom.
- Köszönöm Marika, - és pillanatra elfordítom, lesütöm tekintetemet!

folytatás következik