Tíz perccel előbb érkezem az irodába a szokott időpontnál. Marika aki a papírmunkákat végzi, és a nyílván tartásokat vezeti, már ott ül az íróasztalnál.
- Foglaljon helyet, mindjárt érkezik a főnök, - kínált hellyel a székre mutatva.
- Köszönöm, ha nem veszi rossz néven, inkább állva várom meg, - válaszolok.
Kisvártatva megérkezik a főnök, köszönt bennünket, nekem kezet nyújt, elfoglalja helyét az asztalánál. Kiteregeti a szükséges aktákat, papírokat. A naptárra pillant, bekarikázza a mai napot. Elolvassa a feljegyzéseket. Rám pillantva, keze már a fiókban keresgél, matat. Majd egy kulcscsomót előhúzva az asztalra teszi, a közben odakészített dossziéhoz. Elő halász még néhány iratot mellé helyezi azokat is. Átnyújtja a dossziéba gyűjtött okmányokat. A kulcsokat adja a kezembe utoljára, jelentőség teljesen a slusszkulcsnál fogva, lóbálva.
– Azt hiszem a mai napra, ennyi elég lesz ismerkedésnek Bellával, mosolyog rám. Gondolom, a többit Jóska elmondta tegnap, - kérdezi?
– Igen, mindent megbeszéltünk, - válaszoltam.
- Akkor hát, kéz és lábtörést, - köszön el tréfásan. Már indulok amikor utánam szol hirtelen,
- Feri, az úttervet sorrendbe raktam, - az szerint.
Biccentek a fejemmel, elindulok a telephely irányába. Ott találom a megszokott helyén Bellát. Az ajtót kinyitva beteszem a dossziét az ülésre. A másik oldalról szállok be a volán felől. Beteszem az iratokat a kesztyűtartóba, beillesztem az indítókulcsot. Felberreg a motor, kissé ércesen recsegve. Kis gázfröccsöket adagolva nyomkodom röviden a gázpedált, úgy üresben, had járódjon a motor. Kis idő múlva beáll, egyenletesen dohog, búg, már nem rázkódik annyira.
Kiszállok, körbejárom a gépet, felhajtom a motorháztetőt, benézek oda is. Még a kerekeket nézem meg, azok is rendben vannak. Mielőtt visszaülnék, eszembe jut a lábtörlő. Ott találom a szokott helyén, az ülés alatt. Kiveszem.
– Bocsánat Bellácska, csaknem elfelejtettem - mosolygok rá a kilincset fogva.
Gondosan letörlöm a lábaimat, a lépcsőn állva hajolok le és veszem föl lerázva, és úgy teszem vissza az ülés alá azt.
- Na ezt sikerült, olyan Jóskásan csinálnom, mosolyodom el újra önmagamon.
Bevallom nem esett nehezemre. Gesztusként fogom föl, Jóska iránt érzett tiszteletem jeléül. Elfoglalom a helyemet a volánnál. Most már minden rendben, és a helyén van. Felberreg a motor, lassan elindulok lépésben gurulva a kijárat felé. A kapunál vár Imre bácsi a portás. Lenyomva a sorompó végén a nehezéket, felemeli azt, a másik kezével int, úgy köszön, és kienged.
A letekert ajtó ablakon kezemet kinyújtva fogadom, viszonzom, a köszönést. Kifordulok a széles, kövesútra, tompán felbúg a motor. Egyenletesen gyorsulva nekilendül a teherautó. Elindulok. Délután, félöt felé érkezem vissza a telephelyre.A sorompó alatt átgurulva beállok a megszokott helyemre.A szokásos szertartás. Körbenézem, körbe járom az autót. Az ülés alól elővett ronggyal áttörölgetem, a motorháztetőt, lámpákat, és azzal a fátyolszerű finom papírral a reflektorokat, szélvédő üveget. Kezembe veszem a kitöltött dokumentációkat. Átfutom a menetlevelet, leadom az irodában, Marikának.A portán kilépve elköszönök Imre bácsitól. Mielőtt haza indulok, még benézek Jóskához a korházba. Az ágyon ül félig fekvő helyzetben. Megpillantva felül, arca megrezzen, Éreztem várt.
- Ülj le Feri, mesélj, milyen volt, - szegezi rám tekintetét.
- Könnyebb volt, mint gondoltam, - válaszolok. Majd folytatva sorolom a tapasztalataimat:
- A te Bellád remek asszony! Látszik, nem akármilyen ura van, - fűzöm hozzá, kis hatásszünetet tartva. Arca felderül, látszik, jól esik neki az elismerés.
- Látom, elfogadott tégedet, igazán örülök neki, - válaszol derűsen.Visszamosolygok rá válaszát nyugtázva.
– Amit elmondtál a múltkor, szóról – szóra igaz!
- Pazar ez a gép!
Mindenre, a legfinomabb mozdulatra is azonnal reagál, és az illatát még most is érzem. Ezt csak az olyan autóban lehet érezni, amelyiknek nem csak sofőre, de gazdája is van, - fejezem be mondókámat.Meglepődöm magam is, átvettem a szavait, kifejezéseit. Boldog vagyok, most végre sikerült kimondanom, úgy ahogy akartam.
Elpirulok, ahogy visszanéz rám.
- Feri, köszönöm hogy bejöttél és elmondtad.Megnyugodtam, amúgy sem voltam nyugtalan, hiszen bíztam benned, de mégis, ez kellett, nagyon kellett. Tudom, nálad az én Bellám jó kezekben lesz, - fejezi be sóhajba hajlóan.
Meghatódom.
– Jóska, ne nyugtalankodj. Vigyázok rá. Jönni fogok holnap is ilyentájt, - mondom határozottan kijelentve.
- Viszontlátásra, - emelkedem föl, mellőle az ágyról.
Kezet rázunk, kilépek a folyosóra elindulok hazafelé.