Megjelölöm azt a pincét,
ajtajára jeleket írok,
tagadjátok meg a fagyot,
szerelemről, borról szóljatok.

Csonttá fagytak bűneim,
elég egy kalapácsütés,
nincsenek már szerelmeim,
porrá hullt, mint szenvedés.

A szőlőhegy dermedt szívébe
ha véletlen majd kést szurok,
megcsapolnám annak levét,
mégis milyenek az új borok.

Vihogó ég alatt megyek,
körülfognak bokrok, fák,
ugye, nem halljátok hangomat,
csendesek a sötét éjszakák.