Hét milliárd szamár
baktat az úton,
orruk előtt széna-
csomó farúdon.
Illata nem szűnik,
a szamárbendők
öröktől korognak.
Nézik a lengőt,
a tovahimbáló
elérhetetlent,
s húzzák a más terhét,
miközben reng, s reng
a föld alattuk.
Porfüggöny lepi
a jó Nap melegét,
ki őket lesi.
Tengernyi szamárra
alig pár hajtó.
Számukra nagy álom –
mennyei ajtó,
vágyak netovábbja
több ezer éve:
íme, hát övék lett
a világ végre.
Madách falansztere,
Orwell jóslata –
népek tejét issza
a Sátán maga.
Petőfi forradalma,
Marx kiáltványa –
hiába-kísérlet:
kis fény nagy árnya.
Csak olaj a tűzre,
katalizátor,
égre permetezett,
visszahullt zápor.
Menetel a szamár
rabfolyam körben
a földön műanyag
fűért a ködben,
s nincs múltja, jövője –
hazátlan, nomád.
Túlvilágra jut egy
féreglyukon át…
2016.12.30. Csorba Tibor