Az erdő csendjén ír a szél,
levél susog, rigó zenél,
egy hang a lombok mélyiből
a vershez halkan szívet ölt.

A fűszálon egy cseppnyi szó,
szirmaiban lágy zeneszó,
minden virágban gondolat,
mit költő lelke hordozhat.

A csillagfényes réteken
versszak nő minden éjjelen,
a bokrok alatt nyugvó rím
szunnyadó, rét-festette szín.

Az összes állat - olvasó,
sugárzó szemük csupa szó,
s ha hallják, mit a szív mesél,
a világ, lásd, életre kél.

A könyv - egy fa, s az ágai
papírrá válva szállnak ki,
hogy versekké nőjön a lomb,
s tintából virág fakadjon.

S ki ír, az nem is ír talán -
csak hallgatja, mit súg a fán
egy ős-szó, régi dallamok,
mit súgtak egykor csillagok.

2025. április 26.