A szegény ember megbecsülte,
nélküle csak az éhség volt, mi nem kerülte.

Otthon éhes szájak nyúzták,
ekéjét nagy ökrök húzták.

Vetett földbe érte magot,
mit előző évről gondosan elrakott,
ha majd kikel, látja a napot.

Aztán évközben naphosszat csak kapált,
mígnem az éj sokszor leszállt.

Várta, jöjjön, az aranyat érő esőt,
mint gyermek a vásárba ment szülőt.

Nyár derekán aztán eljött,
öröm volt az, mi tagadás,
hogy végre itt az aratás.

Kaszával szép rendet vágott,
hogy ellássa a nagy családot.

A magokat kicsépelte,
lisztet őrölt, s zsákba tette,
azt szekéren hazavitte.

Otthon nagy volt az öröm,
hisz a kamrában kovászból sem volt több már,
mint egy köröm.

Felesége kenyeret dagasztott,
s végre jóllakatta a sok dolgos parasztot.

Kiknek mindnek a munkától kérges volt tenyere,
így lett hát sok munkával a szegény embernek
megbecsült kenyere.

TM