Jani bácsi szekerét
nem ugatták kutyák,
nem futottak utána,
csak bámulták a lovát.

Lovát és szekerét,
őt magát a bakon,
még az emberek is
kilesve ablakon.

Feketére festve,
díszítve arannyal,
párnázott ülése,
behúzva bársonnyal.

Hófehér lovának
csillogott a szőre,
a napfény tükörként
villogott felőle.

Ő vitte csendesen
utolsó útjára,
ha eljött bárkinek
az idő múlása.

Bánatot nyikorgott,
könnyeket hordozott,
lovának patkója
másként is kopogott.

Az öregek csendesen
keresztet vetettek,
majd nagyot sóhajtva
dolgukra mentek.

Tudták, hogy egyszer
jönnek az árnyak,
és ők is csendes
utassá válnak.

TM