(Elbeszélő költemény)

Van nekem egy kis unokám
Négy éves, s csörfös kis szája
Mesét mond, és verset szava
Artúr kutyával játszani akar

Édesapja megtiltotta
Nem játszhat a kutyával a nyáron
Mert a zöldben összeszedi a kullancsot, bolhát
„Hopp ott ugrik egy a ruhádon!”

De Viktória a kutyát nagyon simogatná
Pacsit kérne, ha apa nem tiltaná
Megsajnálom,  „Simogasd meg nyugodtan
Kezet mosunk utána nyomban”

Viktória csodálkozik, két nagy barna szemmel
De mama, én apával nem ellenkezem!
Mert kiolvassa a szememből, mit tettem
Hiába mosom utána meg a kezem!

Mert édesapám azt tanította
Te tanítottad rá, ahogy mondta:
„Szem a lélek tükre!”
Kiolvassa a kutya simogatását is belőle!

Én csak ámulok, mily okos gondolat
Hisz is benne, nem csak mondja!
Nem lehet itt tanítani ezután rosszra
Mosolyogni sem szabad,
Mert a szó elszáll, de a hit marad!

„Igazad van kis virágom!
Fogadj szót , apának”- mondom
„Ez egy szép útravaló az életbe
Édesapám is a gyermekeit így nevelte:
„Emelt fővel, nézz mindig az emberek szemébe,
Mert a szem a lélek tükre!”

2018.08.06. Mosonmagyaróvár.
(Vincze Viktória unokámhoz)