Hű, de régen is volt... Sok-sok évvel ezelőtt egy barátom kitalálta, hogy hozzuk létre a Magyarerő honlapot. Akkortájt több hasonló honlap működött, de szinte mindegyiken uralkodott a rossz légkör. Mint bal-lib. irányítsú honlapok, igyekeztek az ott publikálók nézeteit valamiképpen befolyásolni. Aki másként gondolkozott, annak kezdett nagyon betelni a pohár, és nagyon gyorsan csatlakozott az új honlaphoz, a mi Magyarerőnkhöz.
Alapítóként jött mindjárt Szepike is...

   Szepi... Ő egy végtelenül szerény, kedves, csupa szív, csupa szeretet aprócska kis hölgy, aki valójában izgalmas tulajdonságokkal bír:  Vagy depis, és ilyenkor nagyon szomorú - ekkor csodálatos (de depis) verseket ír. Vagy vídám, és akkor szakadunk a nevetéstől, a humoros verseitől, írásaitól, miközben Ő ártatlan szemekkel néz ránk, halálos komoly arccal, mint akinek fogalma sincs arról, min is nevetünk? Mert Belőle öszötönösen jön a szomorúság és a jókedv.
   Bevallom, én utóbbit jobban szeretem. Néha depis, ilyenkor szigorúnak tettetve magam, a sárga földig legorombítom, és Ő megSZEPPENve és persze csöppet sem megharagudva, rögvest szót fogad, és máris minden rendben van. Mert tudja, hogy a leszidásom azért van, mert nagyon-nagyon szeretem. Nála jobb embert nem hiszem, hogy lehet találni. Mindig van egy kedves szava mindenkihez, és az biztosan szívből jön. 
   A barátság Nála -biztosan tudom - szent dolog. Minket még inkább összekovácsolt, hogy az örök tanulni vágyó-akaró ember eltökéltségével jelentkezett az újságíró iskolánkba, ahol  csöndesen, szerényen vette át a kitűnő eredményű oklevelét. (Tanusítványát.)
   Szepi... Ha Rá gondolok, eszembe jutnak az együtt töltött szép pillanatok az iskolában, az erdélyi utakon, és a szívem megtelik a barátság csodálatos melegségével..