Dúdol a bús szeptemberi szerenád,
remélem eljut e dallam Tehozzád
az égbolt fakuló ablakain át.
Figyelj a szívem fájó dallamára,
nem tudni, mi jön, mennyi van még hátra,
de miénk szeptember arany varázsa.
Hulljon a csókod ősz deres fejemre,
hiába közeleg az örök este,
átkarol minket őszünk bágyadt fénye.
Peregnek a fákról sárgult levelek,
az avarban boldogan járok veled,
a mindenem nyújtom egy virág helyett.
Ágaink közé napsugár betéved,
vigasztal engem, felmelegít Téged,
tolonghatnak bátran a pergő évek.
Nem dideregnék hogyha Te ölelnél,
csak ülnék csendben kályha melegednél,
mikor telet hoz majd az északi szél.
Együtt emlékeznénk a múló nyárra,
mikor még a szólt békák muzsikája,
szemedben ígéret, a remény vár ma.
Árnyéka vagyok rég duhaj legénynek,
véremben hűlnek már a szenvedélyek,
de a tollam sercen, a lantom rezeg.
E szerenád esdeklő, nem keserű,
Neked susog a lomb és zizeg a fű,
arról zenélünk, az élet gyönyörű.

2014. 08. 13.