A szerelem nem megérkezik.
Egyszer csak ott találod,
mint a reggeli fényt az ablakon,
s nem kér engedélyt,
mégis mindent más színre fest.

Van, hogy hangtalan.
Egy kéz, mi nem enged el.
Egy tekintet, amelyben
a kimondatlan szavak is otthonra lelnek.

Van, hogy vihar.
Ajtókat csap be,
hidakat éget fel,
és mire elvonul,
új tájat hagy maga után.

A szerelem nem tökéletes.
Sebeket éget, s tép fel,
könnyeket őriz,
és mégis újra megtanít hinni,
mintha a szív emlékezne valamire,
amit az ész már régen elfelejtett.

Nem a nagy ígéretekben lakik,
hanem a hétköznapok apró csodáiban,
egy félbetört kenyérben,
egy váratlan mosolyban,
egy csendben,
miben ketten sem érzik magukat egyedül.

És amikor egyszer majd
minden szó elfárad,
minden út hazavezet,
talán csak ennyi marad,
hogy valaki mellett
a világ nem kisebb lett
inkább sokkal végtelenebb.