4. Vers

A Holló és az átok

Jaj, jaj, sajog a szív!
A bánat öl meg
a Holló karmaiban itt.

Ó, én szép Szerelmem,
ne hagyj meghalni!
Ebbe a földbe,
ne engedj temetni.

Jer értem Kedvesem!
Vigyél el magaddal!
Fogd meg két kezem,
ne legyek magamban,
elfogy az erőm... látni akarlak.

Jöjj, ó, jöjj hozzám!
Nézzen két szép szemed!
Ha reám néznél,
meggyógyulna szívem.
Meggyógyulna lelkem,
ha velem lennél... velem.

Együtt lennénk!
Láthatnám arcod!
Kérd meg a Hollót,
vegye le az átkot.
Kérd meg az Istent,
adjon vissza néked,
adjon vissza téged még énnékem.

Hisz te vagy a legszebb!
Te vagy a legjobb!
De az éjszaka Hollója
engem elátkozott.
Nem láthatlak addig,
míg két puha karod
öledben el nem visz, míg
ajkamat nem éri friss, üde patakvíz.

Itt vagyok most
a sötét, mély erdőben,
itt öl meg a kín
a Holló fészkében.
Éles karma hasogat,
a csőrével szaggat.
Bánat a párnám,
bú a takaróm...
Ha nem jössz értem, jaj, én meghalok.

S egyszer csak látni vélem...
Jön felém a Kedves.
Hajnal pírja arcára vetül.
Holló szárnya kezében terül.
Nyílvessző hegye szívébe szúrt,
utolsó sóhajtásán a Holló varázsigét szólt.
Fészkéből kiengedett,
s mire kivirradt az éj,
Szépemnek ölében
elaludtam én.

Megtalált Kedvesem,
megszabadított,
Hollónak fészkéből
két karjában hozott.
Ki az erdőből...
a tisztásra, a fényre,
elvitt engem a pataknak vizéhez.
A víz édes volt, mint a Babám csókja,
meggyógyult testem minden porcikája.
A Holló elvérzett, de Én megmaradtam,
A Babám két szemét újra - csodálhattam.

2022. szeptember 9.