Sötét, hideg az éjszaka,
egy csillag sem ragyog
az égen ma.
Testemből feltörő vágyaim elfojtom,
virágozni őket nem hagyom.
Hiába vergődik érted meggyötört testem,
az ész dönt, bár kicsit restellem.
Hiába a vágy, ha eltakar
a ködös messzeség,
fátyolos, könnyező szemmel nézem,
mi maradt a szerelemből még.
Egy perc, és a remény összezúzva
porrá hull a semmibe,
s megdöbbenve kérdezed,
ennek így mi értelme?
Hiába a józan ész,
a test reszketve kér,
ne hagyjon el a remény,
hisz egyszer élsz,
légy tettre kész!
Nincs több esély,
legyen már jó kedély,
mosolyogj,
ne sírdogálj mindég,
lesz még felettünk kék az ég,
szeretni olyan csoda szép,
veled lenni miképp!
Éled a remény,
pirkad a hajnali fény,
új nap kél,
a szeretet él,
örökké él!

2024. október 24.

TM