Életemben Rád oly sokat vártam,
közben szép lassan,
szinte észre sem vettem,
s szívem kősziklába zártam.

Miközben csak magam elé néztem,
neved milliószor a kősziklába véstem.

Könnycseppek peregtek a homokba,
mialatt ott hevertem romokba'.

Egy reggel aztán kis szellő jött, simogató, lágy,
s szívemnek kőfalán lyukat ütött a vágy.

A lyukon beszűrődött a fény,
s megéreztem, van még egy kis remény.

A kőből egy gyönyörű virág fakadt,
ahogy megláttam, sírásom s lélegzetem el is akadt.

Láthatod majd Te is,
szívemben nyílik még virág,
s hogy elmentél,
számomra nem dőlt össze egészen a világ.

TM