Reggel, miután a vándorok felébredtek, az égbolt teljesen más volt, bár még nem jutottak át azon a hegyen, mégis kicsit közelebb kerültek ahhoz a világhoz, ami ontotta narancssárga kristályfényét. A tűzsárkány már nem volt ott, a fa helyén pedig egy hatalmasra nőtt virág nőtt, aminek levelei pirosak voltak, szárai kékek, és szirmai rózsaszínűek. Körülöttük pedig ezerszínű rétek illatoztak.
     Abból a dallamból eredtek, amit ők az este dúdoltak. Nem is gondolták, hogy egy olyan világ küszöbén állnak, amiben a szív békessége ennyi minden jót teremt. Sokáig gyönyörködtek a tájban, és fürdőztek abban a napsugárban, ami körülvette őket.
     Ekkor a hegy egy résnyire megnyílt, és egy kis patak vize kezdett csordogálni az oldalán. A vándorok odamentek, és ittak a patak vizéből, majd megköszönték neki azt, hogy szomjukat csillapíthatták. Ekkor a hegy nagyobb résnyire nyílt meg, ahol már különféle gyümölcsfák is voltak. A vándorok ettek a gyümölcsükből is.
     - Milyen finomak - gondolták magukban, és azt is megköszönték neki.
     Ezután a hegy teljesen kinyílt, és beléphettek a szivárvány hegyeken túli világba, ahol a hegyek már nem hegyek voltak, hanem olyan lények, akiknek a szívében különféle kristályok fénye ragyogott. Akik egy nagy családot alkottak. A fák gyökérzetét is ők táplálták, azért voltak finomabbak azok a gyümölcsök. 
     A vándorok köré odagyűltek a kristálylények, és körbevezették őket világukban. 
     Hirtelen az egyik vándor elkezdett lilafényben tündökölni, a másik pedig kék színében ragyogott. Ami igencsak furcsa volt a kristálylények számára. Hiszen ilyen rövid idő alatt idebent, még ilyen formán nem sokaknak sikerült a szívét megszólítani. Őket elvitték a világuk szívéhez, aminek dobbanásában már felfedezték azt a dallamot, amit az este dúdoltak. Fényük még nagyobb lett, igazán nem tudták, mi történik valójában, de érezték, hogy ez jó. 
     Az a tíz vándor pedig megpihent az egyik kristálybarlangban, ami belül barna volt, és kívül sárga. Olyan érzés volt számukra, mikor oda beléptek, mintha kicserélték volna őket. Teljesen megváltozott még az arcvonásuk is. Amíg ők pihentek, a két vándor, aki már annak a világnak a szívénél járt, elkezdte kristályfényét árasztani abban a világban, és egy új szivárványhegy nőtt ki a semmiből. Ami a család növekedését jelentette. Az a szivárványhegy nem olyan volt, mint a többi, hanem sok kis barlangot rejtett magában, amiben új kristálylények keltek életre, ami világukat még szebbé tette, és még nagyobbá. A két vándor ezután felnézett az égre, és hálát adott azért, mert hozzátehetett valamit ahhoz a világhoz. 
     Alighogy a hála is megjelent, szívdobbanásukban megnyílt az égbolt, és láthatták annak is a szívét, és annak a szívdobbanásában már a magukét is felfedezték. Aminek hatására eljutottak egy olyan forráshoz, aminek gyógyító ereje mindenre kihatott. Abból kaptak egy-egy fiolával, hogy rakják el, és csak akkor használják, ha tényleg szükséges. De mindig csak egy cseppet. 
     Ezután visszamentek a társaikhoz, és várták az új napot, reménykedve abban, hogy a többiek is hamarosan megismerhetik azt, amiben nekik is részük volt.

TM