Akárhogy is próbálja az ember elkerülni a csalódásokat, szinte lehetetlen. Azoktól kapjuk a legnagyobb pofonokat, akiktől legkevésbé várjuk. Azt gondoljuk vénségünkre, hogy jó munkát végeztünk. Eleget tettünk minden kötelességünknek, amit a világ, a társadalom és a család elvárt tőlünk. De ez nem így van. Egyszer csak kiderül, hogy nem voltunk jók a világnak, a társadalomnak és a családnak sem. Akikben a legjobban hittünk, azok nyomnak le a torkunkon olyan dolgokat, amit már nem vagyunk képesek megemészteni. Álmatlanul átvirrasztott éjszakák és tépelődésben eltöltött nappalok, sok-sok kérdőjel (?????) 
Miért? Miért pont én? Megválaszolatlan kérdések....és kétségek, mert ha a csalódást olyanok okozzák, akik szívünknek a legkedvesebbek, annál jobban semmi nem tud fájni. Gondolom sokan éreznek így...
Aztán vannak nevető harmadikok, akik a viharokat előidézik és jóleső érzéssel nyugtázzák, megint sikerült valamit szétrombolni. Csak egyet felejtenek el, lehet, hogy nekik is áll majd a zászló egyszer és azoktól kapják vissza a pofonokat, akiktől nem is várják el.
Mert...akárhogy is próbálja az ember elkerülni a csalódásokat, szinte lehetetlen.