Mezei István

 Szomorkásan: 52.

 Ha elhagyott a feledékeny Isten,
vasbányász rabok verseid szavalták
fejből, szobáid lettek sötét tárnák,
és nem jött senki, hogy rajtad segítsen.

 Villonon, ékes Shakespeare-en
merengtél, párizsi rablót és szajhát
örökítettél meg, és tilalomfát
vágtál ki, merészebb nálad ma sincsen.

Éber elmédbe csillagok lövődtek,
követe voltál szeszélyes jövőnek,
ha kellett fegyverrel, tűzzel harcoltál.

Példád lett Erasmus élete, szava
 a humánumtól mélyen átitatva,
lényed ragyogóbb volt a napvilágnál.

2019. 05. 29

Faludy Györgyhöz
 Hálásan: 53.

Nekem egy hallgatag, gyönyörű tó
jutott, melyből némám árad a zene,
mikor fény oson az őszi ködökbe,
Neked Pest, London, Marokkó, Torontó.

Világ vándoraként pergett az orsó,
vigyáztál szívedben a békére, rendre,
már megváltozott a mindenség trendje,
eltévednél benne, mint bohó hobó.

Feledhetetlen a recski csont-pokol,
a válasz rá könnyező szonett-csokor,
dús, szürke sörényed, akár zászló száll.

Versedben minden szó pont a helyén van,
tört, öreg arcod vésett rézkarcokban
hirdeti, nagy ember, költő voltál.

2019. 05. 23.