Táncol a nyár a tó vizén,
aranyfény csillan e kék mesén,
a nádas halkan dalt susog,
s a szél a lombok közt andalog.

Érett gyümölcsök illata száll,
piroslik sok alma, szép a határ,
a szilva álmos, s arca mélylila,
mézízű fényben ring a körtefa.

Táncol a nyár a tó vizén,
s szép lassan eltűnik majd az ősz ölén,
a nap még egyszer visszanéz,
rétet, erdőt s hegyet, dombot megigéz.

Sárguló falevelek, mint arany madarak,
lassan a földre csendesen hullanak,
az ősz olyan, mint egy halk hegedű,
melódiája bús, de mégis gyönyörű.

Sok nádszál ringva titkokat mesél,
füledbe súgja őket a lágy esti szél,
a tó tükrén már bíbor alkony ég,
de a nyár emléke velünk marad még.

Elszálló álomként múlik el a fény,
mint ködbe vesző, távoli remény,
de minden őszben ott ragyog a nyár,
egy el nem múló, szelíd napsugár.

Még táncol a nyár a tó vizén,
szoknyája libben a sás ölén,
de kifárad már, mint szívem is legbelül,
s az ősz karjában álomra szenderül.

TM