Feltámadunk, de előbb meg kell halni,
Nem is oly sokára, súgja valami,
Bizonyosság ez nem csupán sejtelem,
Tépett bárányfelhők már a fejemen,
Mint omló löszpart bőrön sápadt-sárga,
Hiába ül fény madarak szárnyára,
Hát nyissátok ki hunyorgó szemetek,
Fogadja be a gyönyörű világot,
Mielőtt még azt végleg lecsuknátok,
Agyam dolgozik, örvénylő gépezet,
Ontja a kérdéseket, nincs felelet,
Egy szomorú fűzfa törzsének dőlök,
Latolok mulandót, és ami örök,
Erdőket járok, zöld vetéseket,
Patakok partját, mily színes az élet,
Egy leszek velük hosszú pillanatra
Én a halandó, az anyagnak rabja,
A rohanó felhők formáját nézem,
Távoli üzenet, öröm-hír bennem,
Feltámadunk, de porrá leszünk előbb,
Meghajlok az isteni törvény előtt.

2016. március 27. Húsvét vasárnap