Rám terítette palástjáta téli nap
S a némaság fogva tart
Ülök egyedül, a csendben
Még egy madár sem rebben

Öreg fánk is hallgat némán
Ráhullott az éjszaka a hó
Mint,ha akarna szólni
De fél, hogy lehull róla a hótakaró!

Madár raj megtöri a csendet
Sietve havas ágra száll
Serényen gyűjtik a magvakat
Ami az ágak közt még kandikál

S a nap felragyog az égen
E csendes téli nappalon
Felolvasztja a hótakarót
Amit a magány befed nagyon.

Lázadok, már nem is tudom
Miért fáj a magány oly nagyon
S elindulok feléd, vágyom a nap sugarát
Félúton súgom a szélbe
Szívemnek bánatát.

Mert szomorú szívemnek ez a csend!
A madár raj is tova száll
Párjával megosztja a fagyos hideget
Egy-két szárnycsapással egymásra talál.

S eljön az est csillagos takaróval
Nem jön állom a szememre
Gondolataimban a boldog múltat keresve
Írom soraimat, feledve, hogy fáj a magány

Egy emlékképpel a boldogság
Visszatér  szívemben
S egy megnyugtató álom
Ringat el, mindent elfeledve.

2010.01.14.Mosonmagyaróvár.