Sötét hófelhő tornyosult az égen,
Nap gyengén visszaköszön lemenőben.
Mintha narancssárgák lennének a hófödte fák,
Némán állnak, nézik a nap búcsúját.
S csend van, a város zaja sem hallatszik,
Összehúzza magát kicsire az ember, fázik.
Ebben a hideg téli estben én is hallgatok,
Rám teríti sötét palástját az est,
Elszálltak a vidám gondolatok.
Várom a hajnalt, hogy felragyog újra a nap,
Jégpáncél kis patak körül felolvad.
Elmúlik e sokatmondó téli csend,
S ami most mindent befed.
S az emberek ismét felébrednek,
Összefognak végre!
Megállítják e kegyetlen, háborgó világot,
Ne szenvedjenek ártatlan népek!
Mosonmagyaróvár, 2019. január 30.
