Mivel a nyár is elmúlt,
ősznek nyoma veszett régen,
lehullott az első hó ezen a télen.

Előtte a fagyott pára,
lecsapódott sok fenyőágra,
így most fehér csipkét vont magára.

Lénia hol sétámat teszem,
lovasszánnak nyomát észlelem,
ó te szépséges élet, öröm és küzdelem.

Hát nem csodálni való,
ez a természet alkotta takaró,
megszeppent szellő is bokor mögé bújó.

Nem rázná fákról a gyöngyöt,
melyet a télnek hidege rájuk öltött,
vagy megijedt, hogy aranysakál nagyot üvöltött.

Elment a szán Mikulással,
puttonyában ajándékkal, kívánsággal,
ennek nyomát látom én is, a beköszönő téli tájjal.

Írta-Varga István-Barcs-2018.11.28.