Bevallom, ez a vers egy kísérlet.
Új stílusban próbálkoztam megírni, visszhangszerű, ismétlődő rímmel. Várom véleményeiteket. Fogadjátok szeretettel.
Maradt még egy percem,
csendben elmerengem,
tűnődőm faggatva
mélységnek titkait.
Talán ad rá választ,
melegség eláraszt,
könnyed fuvallattal
cirógat, visszaint.
Itt hagyott a múltam,
vak sötétben, kútban,
kőgyűrűben kongva,
csapongnak vágyaim.
Folyton falnak koccan,
visszhangozva koppan,
magány vasmarkában
vergődnek álmaim.
Világol szerényen,
parányi reményem.
Merre a tűz magja?
Keresi, kutatja!
Szivárvány színskála,
Mennybe érő sávja,
hol izzik szikrázva
égen megmutatja
Ködből épült váram,
nyirkos útját jártam,
botorkáltam csúszva,
ábrándként követve.
Majd lett rideg meddő,
a kétség teremtő,
úgy halt meg sóhajként,
belém kövesedve.
Vajon lesz még jövő,
holnapokat szövő?
Éj holdudvarában,
csillogva, ragyogva!
Lesz e újabb percem,
mitől ébred, serken?
A tett, és akarat,
megfáradt valómba!