/ Azok a megszenvedett évek /

Én gyermeki fejjel láttam a beszolgáltatást,
Géppisztollyal szembe néző apám bánatát,
Míg lesöpörik előtte a padlásról a gabonát.
Láttam apámat ökölbe szorult kézzel állni, némán.

Én láttam a felszabadult örömkönnyes embert,
Ki harcra kész volt, s a vörös csillagot leverte.
Ki a Himnuszunkat boldogan énekelte,
Hogy eljött a szabadság édes madara érte.

Én láttam a tanárom büszke mosolyát,
Hogy magához ölelte minden diákját,
Hogy a vörös csillagot keresztre cserélte,
S nem félt, hogy börtönt kap cserébe.

Én láttam az elbukásod, ó, szent forradalom.
Menekülő áradatot utcáinkon,
Barátaink távozó, síró zokogását,
Életüket mentve, földet megcsókolva hagyták el a hazát.

Én láttam a tankok hosszú sorát,
Én hallottam rázkódni tőlük iskolánk ablakát.
Orosz katonák keresték a Szuezi csatornát,
Tankok hada szántotta fel falunk főutcáját.

Ó, mily megszenvedett éveket zártam a szívembe.
Mily nehéz volt gyermekként barátaim elvesztése.
Mily nehéz volt az élet remény vesztve,
S talpra állni megint, mindent elölről kezdve.

S a szent hősök most is bennünk, köztünk élnek
Hősei a szent forradalom eszméinek.
Értük lobban most is a gyertya lángja,
Áll dicső emlékezetükre az utókor állított kopjafája.

1956. falum: Mosonszentpéter-Mosonszentjános-Pusztasomorja hőseire emlékezve.
Ma : Jánossomorja város
/2011. október 11./