Amikor már fáraszt a tánc,
és kimerít minden románc,
a nap melege sem hevít,
Beethoven sem lelkesít,
az öröm oda, halkul az Örömóda.

Karfába kapaszkodik két karod,
kopik hallásod, a csengő szavát alig hallod,
gurulós kosárban, lassan cipeled motyód,
számvetést csinálsz, vajon betelt már sorsod?
Az öröm oda, halkul az Örömóda.

Nagy utazások helyett csak pár megálló,
évek óta nem vagy már természetjáró,
későn fekszel és hajnalban kelsz,
benned sok kérdőjel neszez, elmerengsz.
Az öröm oda, halkul az Örömóda.

Öregek bölcsessége benned mélyen hallgat,
csak valami furcsa, ráhagyatkozó csend marad,
felnézel az esti égboltra, a Holdra, a csillagokra,
csillagréten táncoló angyalokra,
készülsz ünnepi lélekkel a nagy találkozóra,
és halkan felcsendül benned az öröm,
zeng az Örömóda.

2026. október 29.