Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a léted.

Világok omlanak, keresnek újakat,
Mindenfelé hömpölygő áradat.
Haszontalan GDP, elvakító pénz és hatalom,
Ostorozza és torzítja a lelked,

A virágok is már csak ablakokban nyílnak,
A barátságot mímelők jókat szórakoznak,
Szerelmeket keresők folyton csalatkoznak,
Mindig a jók és naivak vágyakoznak,

A sunyik és kapzsik ideig-óráig kivirágoznak.
Pedig mily tündéri a kép, mit egykor megálmodtunk,
Sivár a jelenünk, létfenntartásunk, robotolásunk,
Értékvesztett eszméink, mellé képmutatásunk.

Szűkös és gyöngülő nekünk már e bolygó,
Mégis túlszaporodtunk, egyre csak sokasodunk,
Minden jót azonnal felfaltunk, elpusztítottunk,
A zöldről és kékről már csak álmodozunk.

A növekedés határait réges-rég elértük,
Mégis mohón hadakozunk, szélmalmokat hajtunk.
Meadows függvénye kikristályosodik hamarosan szerte,
Az összeomlás után esélytelen generációkat kárhozatra ítélve.

2015. 11. 18. Csömöri-patak partján