Tünde és a manó sok időt töltött mágusok között. Ezalatt az idő alatt, míg ott voltak, nem beszélhettek arról barátaiknak, hogy mit is tanultak. Nagyon nehéz volt ezt megállni nekik. Így ők csak hallgatták és figyelték, amit mesélnek nekik.
     Egyszer teljesen új formát öltve mentek hozzájuk, épp gyakorolták az átalakulás művészetét. Tünde egy bagoly volt, a manó pedig egy sólyommá vált. A barátaik nem tudták, hogy ők azok, egészen addig, míg bele nem néztek a szemükbe, de ahogy meglátták bennük az egész univerzumot, már tudták, hogy ők azok.
     - Micsoda mágusok lettek - gondolták magukban.
     Beszéltek hozzájuk, és ők csak szálltak a fejük felett. Majd leszálltak közéjük és visszaalakultak.
     - Hogy csináltátok? - kérdezték tőlük.
     - Még nem árulhatjuk el, de gyakoroljuk azt, amit tanítanak nekünk.
     - Mi is tudunk majd ilyet csinálni?
     - Biztosan, de még mi is is nagyon az elején vagyunk. Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy látszik.
     Miközben beszélgettek, megjelent köztük az egyik mágus, és jó szemügyre vette az egyik az ezüst sárkányt.
     - Készen állsz? - kérdezte tőle.
     - Mire?
     És ahogy ezt megkérdezte, Tündével és a manóval együtt eltűnt. A többiek már sejtették, hogy ő is ott marad, és valamiért várták, hogy ők is részesei lehessenek annak a dimenziónak. Úgyhogy egyre többet kezdtek gyakorolni, mindent, amit eddig tanultak. Hátha legközelebb mindannyian mehetnek melléjük.
     Tünde ujjongott örömében, hogy egy új társat kapott, és most is a barátai közül. A sárkány nem tudta, mi történt Tündével, de még nem volt itt az idő, hogy elmondják neki. A manó meg nagyon jól tudott titkot tartani, és így ő a titkok őrzőjévé nőtte ki magát. Neki ezután már teljesen más ismereteket kellett elsajátítania, mint Tündének. A sárkány pedig még most kezdett ismerkedni azzal az új világgal, amibe belekerült.
     Legközelebb már hárman mentek a barátaikhoz. Ezúttal már csak a sárkány volt felismerhető, hiszen Tünde és a manó teljesen új külsővel jelent meg. Tündének, ugyanolyan köpenye volt már, mint a mágusoknak, és a homlokán a Nap és a Hold világított, a manó pedig ezüstös ruhát öltve jelent meg előttük, melyen aranyszálak futkostak.
     De arcuk már kevésbé volt felismerhető. De a szemükben még most is látni lehetett az egész univerzumot.
     - Mi mikor mehetünk oda, ahol ti vagytok? - kérdezték tőlük.
     - Ezt nem mi döntjük el. - válaszolták. - De nagyon jó lenne, ha már ti is ott lennétek.
     Ekkor mind a tizenkettő mágus megjelent. Mivel ketten már befejezték a tanulmányaikat, ők egy másik dimenzióba kerülnek, hogy megismerjék a határtalanságot, és azt, ami azon túl van. Mondták nekik. Biztos rájöttetek kikről beszélünk. A mágusok pedig most elvitték magukkal a fehér kígyót és a katicabogarat.
     Majd ismét eltűntek.

TM