Tüzet rakott az alkony nyugatnak peremén,
csodálattal nézte magát tónak a tükrén,
nem volt hangja de oly hangtalanul ropogott,
gyors ecsetvonásaival vörösre izzott.

Észre vették az éjszaka ébredő vadak,
hallottam hangját üvöltő aranysakálnak,
erdőnek fái már mind pihenni térnének,
ám e rettentő hangra mind odafigyelnek.

Nappali szellő visszabújt éji vackára,
erőt gyűjtve holnapi hatalmas orkánra,
mert ezt jelzi előre az égi jelenség,
sirály kikapja festőkezéből ecsetjét.

De azért a kép addigra már épp készen lett,
habár "művésznő" keze kissé még reszketett,
így láthattam én is ezt a csodás alkotást,
ahogy szavakkal festettem rá egy búcsúzást.

írta-Varga István-Barcs-2019.03.25.