Tőled tanultam oly rég halott anyám
Mindent, Te csentél édesen fájdalmat
A szívembe rövid életed alatt
S reményt, e föld nékem is hazám, talán.

Átitatod a jelenem és múltam,
És nincs a földön annyi arany-karát,
Mely pótolna, én szoknyád drága korcát
Foghattam, mikor még járni tanultam.

Az idő falta élet gyenge testét,
Te mesélted nékem, milyen szép a lét,
De a segítség már akkor is késett,
Ha éjszakáid a hajnalt keresték.

Szívlüktetésed veri ma is szívem,
Téged idéz minden gesztus, mozdulat,
Hallom biztató, segítő szavadat,
Emléked, erőd sejtjeimbe vérzem.

Sokszor azt érzem, hogy már végképp elég,
Roppannak alattam a roppant sziklák,
Láthatod, fiadat kínozzák, bántják,
Óvó menedék vagy, biztos, mint a vég.

A csodát, hogy egykor részed lehettem,
Köszönöm és áldom érte a sorsot,
Mely másnak talán, több szerencsét osztott,
De Te már maradsz örökre mellettem.

2013. 07. 14.