Oly távol vagy tőlem, de mégis oly közel,
látom fényképed, gyönyörű, énközel,
hihetetlen, csodamágnes, erős vonzásod,
ám még erősebb, belső kisugárzásod.

Tavasznak tőzike, szerény szép virága,
csodás meséknek vagy egy álomvilága,
rózsabokor csak suttogni meri szépséged,
orcád vonásai tükrözik szerénységed.

Ott messze távol remények fokán,
várnálak téged boldogság zátonyán,
de csak maradj úgy, hogy mindig lássalak,
közénk már mélyebb árkot, ne ássanak.

Távoli mezőkön, még pompáznak vadvirágok,
minden egy szálára, féltőn vigyázok,
melléjük térdelek, illatmintát lopok,
úgy mint a méhecske, bele szagolok.

Szakítani egyet fogok, amit neked adok,
de még futtában feléd, egy csókot dobok,
majd léptemet elnyeli az utcasarok,
hol zenésznek engedelmeskednek hegedűhúrok.

-írta-Varga István-Barcs-2021.03.26.