Ó, a tűz régi barát,
Prométheusz-szerzemény.
Villámló égi zsarát,
lobogó ember-remény,

éjben látó, vadűző
szikra lángoló fia.
Elfüstöl tovatűnő
múltat, a kolónia

előtt utat világít,
telét átmelegíti.
Ha nincs, rögtön hiányzik:
fagyot csak vele bír ki.

Van, hogy elkanászodik –
a vörös kakas rikolt,
s ha a fára rászokik,
az erdőnek annyi volt…

 2017.02.13.  Csorba Tibor