Forrón éget a nap sugara
Sóhajt a rét, szárazság sanyargatja
Lehajtja fejét a vadvirág
De eltűnt fölötte a délibáb

Tornyosul a sötét felhő felette
Dörren z ég bosszúálló kedve
Villám cikázik, lecsap az égből
Felgyújt kazlat, ami kimagaslik a vidékből

S fut a láng, égeti a rónát
Riadtan menekül a vad, elhagyja zugát
Lángnyelvek pusztítva nyargalnak tovább
Mint, ha természet tombolná ki bosszúját

S jön az ember, menti a menthetőt
Megállítja a tűzet a terjedőt
Komor füstfelhő gomolyog az égre
Lemenő nap is tűzet rak az ég peremére

Pusztult ott a termés, fű, fa, virágok
Szomjazzák az esőt, s nem a lángot
Fekete tarló, merre szem ellát
Szívünkben fájdalom, pusztul a rónaság

Istenem, áldott eső kell, ami életet adja
Remény, hogy megint kivirul a puszta
Menekülő , riadt vad nem találja helyét
Eljön az est, komor sötétben egyesül az ég 

Csitulj megvadult természet,ne verd az embert
Jeges, tüzes kedved fájdalmat teremt
Ne pusztítsd, éltesd, ezt a sokat szenvedett vidéket
Adj nyugalmat, reményt , mert a felkelő nap is éget 

2017.08.08.Mosonmagyaróvár.