Hideg téli reggel volt. Az emberek fázósan húzták össze magukon a kabátot, és sietősen folytatták útjukat a mai céljuk felé. Szinte fel sem néztek, hiszen lábuk elé kellett az összes figyelem, csúszós járdák, utak fogadták a korán indulókat.
   A lány is szaporázta lépteit, bosszús volt, hiszen elaludt, így késésben volt. Odaért a buszmegállóba, látta, nagyon sokan várnak, biztosan kimaradt egy járat. Nem is fog felférni, a negatív gondolatok kezdtek eluralkodni rajta. Megpróbált közelebb furakodni, hogy biztos feljusson majd a buszra. Begördült a busz, és megindult a tolakodás. Elég közel került a buszajtóhoz, már biztosra vette, hogy sikerülni fog felszállnia. Ahogy a megnyugvást jelentő gondolat végigsuhant rajta, abban a pillanatban egy erős lökést érzett, egyensúlyát elvesztette. A lábai szétcsúsztak, és nemcsak a busz ajtajától került távol, de egyenesen a hirdető oszlopnak csapódott. Érezte, hogy szinte rongybabaként zuhan a földre. Feje, válla, háta tehetetlenül engedelmeskedett a gravitáció törvényének. Még érzékelte, hogy nem érez fájdalmat, majd a világ elsötétült. Talán pár perc telhetett el, amikor csodálkozva nézett körül, és látta a testét, ahogy fekszik a földön. Páran körbeveszik, próbálják ébreszteni, valaki mentőt hív. A busz is áll, nem indult el, egyre több ember van a megálló körül. Hangzavar, pánik, félelem, aggodalom, kialakulóban lévő zűrzavar. A lány az arcokon látta a negatív érzéseket, miközben őt mélységes béke szállta meg. Felfigyelt egy idősebb férfire, aki nagyon aggódott érte. Mellette térdelt, fogta a kezét, és nem értette, miért nem jön már a segítség. Végre megérkezett a mentő, a testét betették a kocsiba, és a férfi vele ment. Ő is beszállt a mentőbe, mert nem jutott jobb ötlet az eszébe.
   A kórházban azonnal vizsgálni kezdték, de ezt nem találta érdekesnek, inkább a férfit figyelte, aki még mindig itt várakozott. A táskája is a férfinál volt, aki éppen a személyigazolványát adta oda egy nőnek, aki felvette az adatait. A telefonját próbálta most feloldani, talán értesíteni valakit, hogy baleset történt vele. Közelről figyelte a férfi arcát, és ismerősnek találta, pedig soha nem találkozott még vele. Vajon miért aggódik ennyire érte, merült fel a kérdés benne? De erre hamar választ kapott, mert rendőrök érkeztek, és a férfi elmondta nekik, hogy felelősnek érzi magát, mert valószínű, hogy ő lökhette meg a lányt a busznál. A rendőrök a személyazonosság alapján hamar megtalálták anyját telefonon, aki rövid idő elteltével meg is érkezett. Figyelte anyját. Rémület, félelem, ijedtség volt könnyektől áztatott arcán. Megsajnálta, és megsimogatta anyja haját, aki semmit nem érzékelt az érintésből. Csak ketten voltak egymásnak, apját soha nem látta, anyja nem is szeretett beszélni róla. Szemével a férfit kereste, hogy itt van-e még? Látta, hogy kávéval a kezében jön vissza, még itt van. Megérintette anyja vállát, aki megtörölte piros szemét. Köszönöm, hogy a lányommal maradt, nézett rá a férfira, majd halkan felsikoltott, és elájult.

Folytatás hamarosan...

TM