Csak tűnődöm a szép tavaszi ébredésben.
Az emberi lélek vergődésében.
A fa új rügyeket növeszt,
Az ember keserűségben mereng.

Mi lenne, ha élvezné napja minden percét,
Akár a fa, melyet a napfény és a szél véd.
A kis virág, mely kíváncsian kibontja szirmait,
Nem bánja azt sem, ha éppen most havazik.

Bogarak nyújtóznak, szárnyakat próbálnak,
Ha mégsem sikerül, a földön landolnak.
Katica huppan egy nedves fűszálra,
Csapkod és szárnyait a napfényben szárítja.

A kislány boldogan felfedezi,
lágyan kezét nyújtja neki.
Vidám mosolyt csal arcára, nyitott szívvel,
Boldogan nevet a világba.

TM