Még javában dúlt a tél. Erdőt, mezőt vastag hó borította. Fagyos szél cibálta a fák ágait. Állatok elbújtak, hogy jéggé ne fagyjanak. De már a föld mélyén a virágok készülődtek, hogy előjöjjenek, beborítsák a réteket.
Nagy vita lett, hogy ki legyen az első virág, aki kidugja a fejét, és körülnézzen.
Mindenki első szeretett volna lenni. Nincs is annál jobb érzés, amikor az emberek megpillantják a tavasz első virágát. A gyermekek örvendezve, csodálkozva szaladnak hozzá, és nem bírnak betelni a látvánnyal.
A hosszú tél alatt csak legfeljebb jégvirágot láthattak az ablakokon. Ha kimentek a szabadba mindenhol vakító, fagyos fehérség volt.
Eleinte talán még élvezi is az ember, de egy idő után megunja. Vágyakozva gondol a kellemes, enyhe tavaszra, amikor mindent elborítanak az ezerszínű, jó illatú virágok és nővények.  
Nincs is szebb évszak a tavasznál. Ilyenkor minden megélénkül, vidámság van a levegőben.
A virágok ezért is versenyeztek, ki legyen az első, aki reményt visz az embereknek.
Hangosan vitatkoztak, sőt még néha egymásnak is estek.
– Engem illet az elsőbbség – kiáltotta a liliom. – Hiszen én olyan szép vagyok.
– Csak ne lennél ennyire beképzelt dorongolta le a gyöngyvirág. – Nézzetek rám, ugye nálamnál nincs gyönyörűbb virág a világon.
A többiek hangosan felnevettek. A sárga tulipán a fejét fogta, annyira nevetett.
– Még hogy nincs náladnál szebb virág? – kérdezte gúnyosan. – Virágok, nem én vagyok a legszebb?
Természetesen egyik virág sem ismerte el ezt. Mindenki magára mutogatott.
Végül a gyöngyvirág volt a legerőszakosabb, és mindenkit félre lökve kidugta a fejét. A lentiek csak egy fájdalmas jajkiáltást hallottak. Nem értették, mi történhetett? Mi ez a jajgatás? Hiszen nemrég a gyöngyvirág még olyan magabiztos volt. A virágok azt hitték valóban őt illet elsőbbség.
Nem telt el sok idő a gyöngyvirág logó orral visszabújt, és dideregve szaladt társaihoz.
– Mi történt? – kérdezték kíváncsian a többiek.
– Jaj, ne is mondjátok! – tért kissé magához. – Kegyetlen hideg van odakint. Nézzétek csak, még mindig vacogok! Mindent hó és jég borít.
– Hiszen állítólag már tavasz van – mondta a tátika elbújva a társai mögött.
-Naptár szerint az van, de a tél nem akar engedni az öleléséből. Talán jobban dühöng, mint januárban. Olyan hideg van, hogy majdnem megfagytam – válaszolta a rózsa.
– Nem akarom elhinni – ugrott elő a sárga tulipán. – Bizonyára be akarsz csapni bennünket, hogy ne menjünk ki.
– Ha nem hiszel, nekem győződj meg magad! Csak meg ne bánd.
– Meg is fogok győződni. Nem hagyom annyiban. Mi tulipánok nem vagyunk anyám asszony katonái. Megyek is, s meglátjátok, kint is maradok!
A sárga tulipán is elindult, hogy köszöntse a tavaszt. Fütyörészve indult neki, s még mielőtt kidugta a fejét gúnyolódva visszaszólt a rózsának:
– Gyáva gyöngyvirág, nézz ide! Így viselkedik egy bátor tulipán.
Egy gyors mozdulattal kiugrott a felszínre. Igaz haloványan sütött a Nap, de a szél úgy kavarta a havat, hogy a tulipánt majdnem feldöntötte. Szegény virág próbálkozott, hogy megkapaszkodjon egy fa ágában, ami egyszer – kétszer sikerült is neki. Ellenben olyan hideg volt, hogy a szép világossárga szirmait azonnal lefagyasztotta.
Nem bírta sokáig. Könyörgött a napsugarakhoz, hogy melegítsék fel elgémberedett testét, és olvasszák meg körülötte a havat. Azok próbálkoztak is, de nem sok eredménnyel. Még a nap sugarai is erőtlenek voltak, ha sikerült is megolvasztani a havat körülötte, a tél fújt egyet és újból mindent beterített a hó és a jég.
Egy idő elteltével a sárga tulipán kénytelen volt visszabújni a védelmet adó földbe. Ugyanúgy vacogott, mint a gyöngyvirág vagy talán még jobban.
A virágok egyhangúan megállapították, idén nem lesz tavasz, de talán még nyár sem. Ezentúl mindig a tél fog uralkodni.
Nagy szomorúság lett a föld alatt. Sírtak a virágok keservesen. Hullott szemükből a könny, mint a záporeső. Örökké most már föld alatt kell lenniük, soha többé nem láthatják meg a kék eget. Ez szörnyű!
Így siránkoztak napokig. Többé egyik virág sem merte kidugni a fejét. A kijáratot jól elrekeszelték, hogy a tél lehelete még csak véletlenül se tudjon leszökni hozzájuk.
Az egyik nap a kicsi hóvirág nem bírta tovább. Nem akarta elhinni, hogy többé nem lesz tavasz a földön. Nincs a télnek olyan nagyhatalma, hogy az egész évben uralkodjon. Kell, hogy még melegen süssön a Nap és az erdők fáin, mezőkön trillázzanak a madarak. Hiszen ez olyan csodás volt tavaly is.
– Felmegyek. Megnézem, hogy a tavasz megérkezett-e? – mondta a kicsi hóvirág.
– Jaj, ne tedd! – kérlelték a többiek. – Mindjárt megfagy kicsi tested, ha kilépsz a felszínre. Látod a gyöngyvirág és a sárga tulipán is visszamenekült a föld alá. Mit gondolsz, te kibírod a fagyot, ami odakint van?
– Nem tudom – válaszolta. – Szeretném megpróbálni. – Engedjetek utamra!
A virágok sajnálkozva utat nyitottak neki. Legtöbbjük úgy nézett rá, hogy soha többé nem fogják látni a hóvirágot. Amint kiér, megfagy és gyönge, vézna testecskéjét betemeti a hó.
Hazudott volna a kicsi hóvirág, ha azt mondta volna, nem fél. Szegényke reszketett, félt a haláltól. De tudta, valakinek meg kell próbálni, ki kell menni.
Először aprócska fejét dugta ki. Még mindig minden fehér volt, és kegyetlenül fújt a jeges szél. Már arra gondolt, hogy visszafordul, de amikor egy sötét felleg mögül egy napsugár rákacsintott, nekibátorodott. Gyorsan egy vastag fa törzséhez rohant, ahol oltalmat nyert a hidegtől. Itt egészen kellemes volt az idő, főleg akkor, amikor sütött a Nap. Megvetette lábait, nehogy a szél kicibálja. Meg kell vallani, mintha a szél ereje fogyóban lett volna. Egyre gyengébben repkedett az erdők, rétek felett.
Ez jó jel volt a kicsi hóvirágnak. Még magasabbra dugta fehér fejecskéjét. Így már a közelben lévő állatok látták, az apró madarak boldogan csicseregtek a közeli fák ágain, s egy nap gyermek zsivajtól lett hangos a környék. Végre ők is kiszabadulhattak a szoba fogságából, vidáman szaladgálhattak az erdőkben és réteken.
Váratlanul egy szöszke kislány felkiáltott:
– Nézzétek testvérkéim, kinyílt a hóvirág! Most már valóban megérkezett a tavasz.
Ettől a naptól kezdve a virágok egymásután bújtak elő a földből. A madarak is koncertet adtak, hirdetve, a tavasz elűzte a telet.