Kertem virágára,
Mintha téged siratna
Nagy bánatában.
Napsugár kacsintott,
Táncot lejtette,
Tavaszt köszöntő gerlének
Nótás volt a kedve.
Csak a szíved volt szomorú,
Lelked marta keserű bú.
Tovaszállt boldogság,
Hiába siratod,
Vágyó szívednek csak sírhalom.
Elmúltak az évek,
Szeretetet feledve,
Azt szeretted igazán,
Ki nem érdemelte.
Vígan füttyent a rigó,
Fütyülni van kedve,
Hisz itt a tavasz, csuda jó,
Párját meglelte.
Virág is kinyitott,
Harmatcsepp hullott kelyhére,
Csak a te szíved szomorú,
Örömöt nem érdemelte.
Elmúltak a hosszú évek,
Téged már elfeledve,
Kikacagó szavai,
Gúny van lelkébe'.
Harmatcsepp hullik
Kertem virágjára,
Bús szíved szomorú,
Ég a szíved tája.
Elmúltak az évek,
Téged itt feledtek.
Kacagva sorsodon,
Öregnek neveztek.
Természet vigasztal,
Minden kis virága,
Ha ránézel,szíved meleg járja.
Van még az életednek
Öröme, boldogsága,
Szépet szerető lelkednek
Egyedüli vígsága.
Méhröptű tavasznak
Örömök zsongása,
Tavaszi zápornak
Szivárvány ragyogása.
Tavasz van, gyönyörű,
Neked magyarázzam,
Idősödő lelkednek
Felvidulása.
Mosonmagyaróvár, 2014. március 6.
