Tél lábnyomán jött a tavasz,
rábeszélte a kis ravasz
távozásra, s roggyant térddel
elballagott bús léptekkel,
téltemető kísérettel.
Derűs napfényt kért az Égtől,
hírnököt a föld mélyéből,
madaraktól szimfóniát,
a reménynek szép himnuszát,
s rebegett egy hálaimát.
Varázsolt új gyepszőnyeget,
fényben fürdőt, lágy selymeset,
magnólián sziromtengert,
ringatózó hullámterhet,
s pillangót, mit szellő kerget.
Friss szél szárnyal mézillattal,
méhkaptárhoz címzett dallal,
fütyüli is áhítattal:
dologra fel, ragyog a nap,
aki szorgos nektárt arat!
Pompázik már bokor, virág,
színes szirma tavaszt kiált,
illatfelhő a sóhaja,
elbűvöljön, ezt óhajtja.
S hogy láthatjuk: fakadj dalra!
