Hűs forrást keresve,
Úgy vágyik a szívem a kikeletre.
Mint éneklő pacsirta,
Énekét, ha zengi,
Itt a tavasz, fennhangon énekli.
Mint a széncinege csicsergi,
Nyitni kék, nyitni.
Úgy vágyok a tavaszi ígéretre,
Mint a rügy, ha ágon pattan.
Úgy zakatol a szívem halkan,
Ha utolsó reményért dobban..
Mint a napsugár, mikor bágyadtan
Fűzi az ébredő fákat,
Úgy vágyik a szívem, tavasz, utánad.
Mint csendben olvadó hó,
Ha koppan az ablakomon,
Úgy fogy az erőm, lassan bandukolok.
Vagy talán már nem jön,
Hiába is várom?
Csendben búcsúzik, mint a boldogságom.
Tavasz nem dobogtatja meg szívemet,
Nem nyitja meg a várt rügyeket?
Vagy csak az én szívem
Nem akar már élni?
Istenem, tégy csodát, tudjak remélni,
Mint a szomjas szarvas,
Ki hűs forrást megtalálja,
Úgy vágyik a szívem a tavaszi nyitásra.
Még egyszer, utoljára?
Mosonmagyaróvár, 2013. február 23.
TM
