Zord, sötét fellegek tornyosulnak,
Fák ágai széltől meghajolnak,
Halott a táj, és néma csendben vár,
Míg minden magot az élet átjár.

Már érzem, lüktet a föld alattam,
Életvágya csillapíthatatlan.
Választ vár már a fáradt napsugár,
Tavasz hírnöke vajon merre jár?

Bár még itt hagyta lábnyomát a tél,
De már szerelemről susog a szél,
Hívja, csalogatja Tavasz tündért,
Csókot adjon minden drága csókért.

Szeretünk Tél, de szívünk másra vár,
Lágy szellő, s zümmögjön cserebogár,
Lombos erdők, hol a fa bólingat,
S átjárja lelkünk a virágillat.

2016. január 29.